2016 OKTÓBER – AGROINFORM

2016-11-14 10:18

A képek Szal-Agro Kft telephelyén készültek, a cikk pedig a Simon László állomás vezetővel folytatott interjú alapján!

Az országot 24 alállomással fedi le, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy, valamint Pest megyében már üzemel alállomás, a legtöbb megyében pedig e hónap végéig elindul a növényvédő gépek vizsgálata a mobil állomásokon.

Mobil állomások segítik a vizsgálatok elvégzését – fotó: Agro-Szuport Kft.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Növényvédő Gép Ellenőrző Állomás 0501. számú alállomásaként az Agro-Szuport Kft. csapata is megkezdi a munkáját. A megyében eddig hetvenkilencen jelentkeztek felülvizsgálatra, két vizsganap zajlott le, ami alatt hét gép vizsgálatára került sor, ebből kettőt el kellett küldeni, mivel a gépek vizsgára alkalmatlan állapotban voltak – számolt be az Agroinform.hu-nak Simon László állomásvezető. A felülvizsgálatra bejelentkező gazdálkodók a következő hetekben számíthatnak az alállomás munkatársainak jelentkezésére vizsgaidőpont és vizsgahelyszín egyeztetése ügyében.

A szakemberek arra kérik a gazdákat, hogy a permetezőgépet alaposan mossák ki, és tisztítsák meg a felülvizsgálat előtt. A legtöbb elutasítás

a gépek nem megfelelő tisztításából,

illetve a fúvókák rossz állapotából fakad. A Borsod megyei állomáson is az a tapasztalat, hogy a gazdálkodók nem veszik kellőképpen komolyan a gépek állapotára vonatkozó ajánlásokat. Simon László szerint általános probléma, hogy a gépeket csak tiszta vízzel vagy hipóval tisztítják, pedig fontos lenne az erre ajánlott, speciális tisztítószereket alkalmazni. Ha a permetezőgép műszakilag ellenőrizve és megfelelően kitisztítva érkezik a vizsgálatra, akkor kevesebb mint egy óra alatt végezhetnek vele. Emellett segíti a felülvizsgálat gördülékenységét, ha kompetens ember érkezik a géppel, olyan aki ismeri, használja a permetezőt.

A permetező gépeket 2016. december 14-ig legalább egyszer meg kell vizsgáltatni – fotó: Agro-Szuport Kft.

A vizsgálat során történik egy általános szemrevételezés, ilyenkor ellenőrzik például az erőátvitelt, a kardánhajtás burkolatait, a gép tisztaságát, a keret stabilitását, pozicionálását, a csillapításokat, a szűrők meglétét és tisztaságát, a fúvókák helyzetét. A diagnosztikai mérés során ellenőrzik a szivattyúk paramétereit, a fúvókák átfolyását, szórásképét ezenkívül a nyomásmérés és a mérőórák hitelesítése is megtörténik.

A rendszer mobil, tehát a szakemberek a gazda saját településén, telephelyén is elvégezhetik a mérést, ritkán kell csak átutazni valamelyik szomszéd településre. Egy nap, egy vizsgahelyszínen általában öt-hat gép ellenőrizhető. A szakemberek a vizsgálatok során segíteni kívánnak a gazdáknak, hogy precízen végezhessék el a munkájukat.

cikk forrás: http://www.agroinform.com/gepeszet/vesse-az-eszebe-december-14-e-a-hatarido-30137-001?system=cachefrissit